Jelen

Tizenegy hónapja még csak azt az ajánlást tettem, hogy menjen Matolcsy. Most ehhez hozzáfűzöm: kár, hogy egyáltalán jött. Már öt hónapja regisztrálnom kellett dilettáns vezetési gyakorlatának negatív tapasztalatait. Itt.  Harmadrangú gazdaságpolitikusként működött, látomásai lázálmoknak bizonyultak.

A gazdaságvezérlés  feltételezései és céljai nem valósultak meg. A szükséges változtatásokat kontár módon hajtotta végre, a magánynyugdíjak brutális kollektivizálása, az adózás kvalifikálatlan átalakítása útján, stb. Indokolatlan  állami befektetésekre herdálja a pénzt. A siralmas eredmény az ipari termelés stagnálása, az államháztartási deficit növekedése. A GDP várt növekedése elmaradt, a hozzá mért adósságállomány csak a magánnyugdíjak egy részének felhasználásával csökkenthető ideig-óráig. Másik részét a költségvetésen saját maguk által ütött lyukak befoltozására fordítják.

A jelenlegi frankárfolyam emelkedése minderre csak ráadás, persze könnyű lesz majd ráfogni, amit lehet. A deviza hitelesek súlyos helyzetéről nem is beszéltem. Pedig több, mint egymillió emberről van szó. A frankproblémát hazai eszközökkel nem lehetett volna kivédeni. Szolíd gazdaságpolitika mellett azonban az államnak nagyobb tartalékai lennének arra is, hogy segítsen a leginkább  bajbajutott embereken.

Esés közben megálló vízcseppek 
Gyöngyként ékesítik a levelet.  

Hat tévedést sorol fel a hibákat regisztráló, kollektív  vitákon alapuló írásában Lendvai Ildikó. (Népszabadság 2011. április 21.)

A hetedik tévedést abban látom, hogy itt megkerülik a hibákhoz vezető két évtizedes út elemzését. Kevés a tévedések elismerése, ha nem tárják fel elkövetésük okait, melyek a kilencvenes évek elején kialakult, aztán pedig megmerevedett struktúrájukban és működési módjukban gyökereznek. Cseppet sem törődöm azzal, hogy ezt más pártok miként ítélik meg. A politikatudomány nem az ő harcaik eszköze, érdekeiktől nem kötve vizsgálódik. Jelen esetben, átvett anyagok alapján, az alábbi, kérdőjelek nélkül felsorolt problémákat hozom szóba.

Milyen rétegekből, hogyan alakult ki a baloldali közéleti formáció.

Miként verbuválódott az alsó és középszintű tisztségviselők köre.

Milyen összetételű, képességű, intellektuális teljesítményű felső vezetést hoztak létre.

Volt-e abban kellő önreflexió, képesség saját hibáik felmérésére.

Tagjainak döntéseit mennyiben befolyásolták egyéni érdekeik.

Igényelték-e a hozzájuk közeli szellemi alkotók rendszeres tanácsadását és megfogadták-e ezeket.

Lehetséges volt-e az érdemi mobilitás, a kulcsfigurák cserélődése az alsótól a legfelsőbb szintig bezárólag.

Ismerték-e alaposan az ország életét, lakosainak helyzetét, szükségleteit és kívánságait, nemcsak a cikkben említett válságévekben, hanem a két évtized korábbi szakaszaiban.

Közléseik, beszédeik mennyire voltak életszerűek, képesek voltak-e szélesebb rétegeket megszólítani, velük állandó kapcsolatot tartani.

Elzárkóztak-e a nyilvánosság elől, részt vettek- a mindennapos kommunikációban.

Ismerték-e a saját holdudvarukba és klientúrájukba tartozók erkölcsi állapotát, tevékenységük jogszerűségét, panamáit, bűncselekményeit.

Hatalomra kerülve, elgondolkoztak-e azon, hogy választási győzelmeik mennyiben köszönhetők saját érdemeiknek és mennyiben az ellenfél hibáinak, vagy nosztalgikus érzéseknek.

Megvalósították-e ilyenkor a saját soraik, tevékenységük mélyreható átrendezését, hogy kormányzásukkal ne a következő választási vereségüket kódolják.

Eleget tettek-e a leszakadó rétegek, a válságrégiók, a válságágazatok (közlekedés, egészségügy), a bűnmegelőzés problémáinak megoldásáért.

Mindezek alapján: képesek voltak-e megvalósítani a megérett gazdasági-társadalmi átalakításokat a politikai stabilitás elengedhetetlen minimumának fenntartása mellett.

A kérdéseket lehetne folytatni.

Az első háromról a maga módján Ch. Gati elmondta a maga értelmezését (NOL 04.19.), megemlítve, hogy a mai miniszterelnök "nyilván csalódott a Nyugatban. Neheztel, mert a nyugati kormányok az elmúlt húsz évben elismerték szocialista és liberális ellenfeleit...elvárja, hogy a Nyugat ne működjön együtt azokkal a pluralizmust és a szabad piacot is szorgalmazó magyar kormányokkal, amelyeknek jó néhány tagja valaha kommunista párttag volt." Vagyis a Nyugat nem a korábbi párttagság, hanem a politikai elkötelezettség szerint ítélte meg az újabb formáció összetételét.

"Magyarországon senki sem támogatja már a kommunista egypártrendszert, senki nincs a mai szocialisták közül, aki visszasírja a tervgazdálkodást... Pontosan még ma sem tudható egyébként, hogy ki mit csinált az átkosban, mert az állambiztonsági anyagok teljes felszabadítását, amelyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett, sem a Fidesz, sem az MSZP nem támogatta. Ők tudják, miért, én nem.

A magyar demokrácia igazi ellenfelei tehát ma már ... azok a szélsőséges nacionalisták, akik megvetik a kisebbségeket, konfliktusban állnak a szomszédos népek többségével, és – ha az ország nem kapna olyan sok pénzt Brüsszelből – kilépnének az EU-ból is."

"Meggyőződésem, hogy ha az „erős központi állam” ellen küzdő republikánusok lennének hatalmon, az új magyar alkotmányt élesebben kritizálnák és a médiatörvényt nyíltabban ítélnék el." Ez már nem a baloldal, hanem a jelenlegi törvényhozás kritikájához tartozik. Gáti azonban arra is rámutat, hogy oktalanság a mai kormányzó erők hibáit az állítólagos kommunista veszélyre hivatkozva mentegetni. Ezzel a baloldallal szembeni bírálatának is megadja a kereteit.

Ez a virág nekem még a krókusznál is jobban tetszik.

Liliom-féle.

És még hasznos is.

A magjából gyógyszert készítenek.

Örömsugár

Virágcsokor az ablakban Renoir színeiben. Egymással összenőtt kerti növények az ablak mögötti félhomályban. Az elmosódó zöldbe játszó színoldat birodalmán mint egy szúróláng hatol keresztül a nap vakító fénye, át az egész kerten, át a virágcsokron, egyenest be a házba.

 Neked küldi a Nap az öröm sugarát.

Halandor segítő tanácsával sikerült  felrakni a nagyobbik képet. Köszönöm!

A futó eseményeket a jelen krónikásai írják le és ők is adnak róluk gyors értékelést. Ettől elkülönül a politika ismétlődő jelenségeinek, szabályszerűségeinek megfigyelése. Én az utóbbival foglalkozom és nem kell törődnöm a közéleti szereplők minden sete-suta lépésével, csetlésével- botlásával. Az Alkotmánybíróság jogköre körüli vita azonban a társadalmi rend és benne a közélet alapstruktúrájáról szól. Minden állomása elméleti tanulságokat hordoz. Szorosan követem és vizsgálom a tapasztalatait, mintha csak magam is napi politikai elemző lennék. Nyomában járva többször frissítem ezt a bejegyzést, amit nem tennék meg szenzációsra felfújt, vagy szokásos politikai témák esetében.

*

Legutóbbi szcenárióm megbeszélése során nevesítettük annak nulladik változatát is, tehát végül két forgatókönyv vázlatot hoztam össze. href.hu/x/dm41 A harmadikat nem én nyújtom be, de nem mulaszthatom el az ismertetését.

• Elfogadják az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról szóló alkotmánymódosítást.
• Az AB tagjai lemondanak. Indoklást tesznek közzé a lemondás okáról. Az indoklás szerint az 1.pont szerint módosított alaptörvény ellentétes az alkotmányosság alapelveivel. Az utóbbiak felette állnak minden tételes jognak. Megválasztásuk idején ők nem azt vállalták, hogy az alkotmányossági elveket sértő alaptörvényt védelmezzenek.
• A törvényhozó hatalom bizottságot hoz létre új, hivatalnok típusú alkotmánybírák megválasztásának előkészítésére.

Megsemmisítettétek a törvényünket? Mi pedig megsemmisítünk titeket. Már el is kezdtük. Elvesszük a jogotokat arra, hogy költségvetést érintő törvénykezésünkbe beavatkozzatok. Továbbá, minden olyasmibe, amiről nem lehet népszavazást tartani. Hiszen ti sem vagytok nagyobb szakértők, mint az emberek.

Önkény? Majd mi megmondjuk, hogy mi az. Meg is szavazzuk.

Nem tudhattok többet, mint mi. Megtiltjuk.

Kezünkben van a részvények kétharmada.